2024.08.18. u13
Az akadémiai csapatokkal is fel tudta venni a versenyt az U13-as gárdánk és veretlenül, a rendes játékidőben mindössze egyetlen gólt kapva végzett a harmadik helyen a nívós Ajka Kupán.
Veretlenül bronzérem!

A hétvégi Ajka Kupán a házigazdákon és a mieinken kívül több akadémiai alakulat is részt vett, ott volt az ETO, az Illés, az Újpest is, meghívást kapott még a Csorna, a Gyirmót és az osztrák Weiz is.

Bényi Kálmán alakulata a csoportban előbb a Gyirmótot fektette két vállra 2-1-re, majd remek találkozón 2-0-ra legyőzte az Újpestet. Ezután az Illés Akadémiával csapott össze, de nagy küzdelemben, gól nem született.

A csoportot az Illés nyerte jobb gólaránnyal, így a mieink a másik négyes első helyezettjével, az ETO-val csaptak össze a döntőbe jutásért. Harcias, a végletekig kiélezett összecsapáson gól nem született, így büntetőkkel dőlt el a csata. Az első három pár után is ikszre állt a mérkőzés, mindkét oldalon mindhárom játékos bevágta a kilencméterest. Az izgalmak tovább fokozódtak, jöhetett a hirtelen halál. Itt sajnos nem volt szerencsénk, mi előbb hibáztunk, az ETO jutott be a döntőbe, mi pedig a bronzért folytathattuk.

A harmadik helyért az osztrák Weiz volt az ellenfelünk, akiket 2-0-ra vertünk, de ez a különbség nem reális, látva a sok helyzetünket, előbb is lezárhattuk volna a meccset, azonban a fáradtság már benne volt a lábakban. Végül így is nagyon örültünk, hiszen egy színvonalas kupán szereztünk értékes bronzérmet.

Bényi Kálmán: Gratulálok a fiúknak a mai produkcióhoz. Veretlenül, a rendes játékidőben mindösszesen egy gólt kapva végeztek a harmadik helyen, ami szerintem mindent elmond a mai teljesítményükről. Mindenki kivette a részét a sikerből, a fiúk igazi csapatként küzdöttek egymásért, aminek meg is lett
az eredménye. Kiélezett csatákat vívtunk az akadémiai csapatokkal, ami jól mutatja, hogy mekkora potenciál van ebben a 2012-es korosztályunkban. Megsüvegelendő volt a szervezők munkája, akik a külföldi tornákra jellemző minőséget nyújtottak a résztvevőknek.

 

Eredmények.

Csoportmérkőzések:
VFC-Gyirmót 2-1 G.:: Kálmánfi, Takács,
VFC-UTE 2-0 G.: Németh, Kálmánfi,
VFC-Illés 0:0

Elődöntő:
VFC-Győri ETO 0-0 büntetőkkel 3:4

Bronzmérkőzés:
VFC-Weiz 2-0 G.: Varsányi, Kálmánfi vagy Csifcsák