2024.08.25. u12
A szerencse is közbeszólt az U12-es csapatunk tapolcai szereplésében. Varga Tamás tanítványai a Future Cupon veretlenül lettek ötödikek, öt sikerrel és három döntetlennel. Fortuna most nem a mieink kezét fogta.
Veretlenül ötödikek!

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Tapolcán rendezték meg a hétvégén az U12-es korosztálynak a Future Cup elnevezésű tornát. Huszonnégy gárda nevezését fogadták el, az ország minden szegletéből érkeztek csapatok. Négy hatos csoportban, körmérkőzésekkel kezdődtek meg a küzdelmek, ahonnan az 5-6. helyezettek az alsóházban, a 3-4. helyezettek a középházban, míg az 1-2. helyezettek a felsőházban folytathatták.

A mieink kiválóan szerepeltek már az első napon is, hiszen a Puskás Akadémiával és a Debreceni VSC-vel ikszeltek, a Nagykanizsát 4-0-ra, a Haladást 1-0-ra, míg a Budakeszit 3-0-ra győzték le.

Vasárnap az aranyágon a Zalaegerszegi TE következett, amellyel 1-1-es döntetlent értek el, a büntetőpárbajban viszont a zalaiaknak kedvezett a szerencse.

A fiúk nem csüggedtek, az 5-8. helyért játszva is igyekeztek mindent kiadni magukból, s előbb a Nyíregyházát verték meg 3-1-re, majd a Gyirmótot 1-0-ra.

Ez azt jelentette, hogy a VFC USE U12-es alakulatát senki sem tudta legyőzni a tornán, veretlenül, 13-2-es gólaránnyal végzett az ötödik helyen. A Future Cupot a Mészöly Focisuli nyerte, a döntőt a Puskással vívta.

Varga Tamás vezetőedző a kupa után úgy fogalmazott, büszkék lehetnek a gyerekek, szépen helyt álltak, jó eredményt értek el.

- A foci ilyen, néha beleszól a szerencse is. Úgy gondolom, ez a torna szép búcsú a 6+1-es játékrendszertől. A jövő hétvégén már megkezdődik a srácok első bajnoksága, ahol már 8+1-ben kell focizni. Remek kihívás lesz ez, eleinte még sok buktatóval, de ahogy eddig is, igyekszünk lépésről, lépésre haladni és tanulni hétről, hétre – hangsúlyozta a tréner.

Képek