2024.10.06. u9
Az U9-es csapatunk Székesfehérváron vett részt régiós tornán az országos bajnokság közép 2. csoportjában.
A gyerekek sokat fejlődnek

Jurik Patrik vezetőedző a tornáról elmondta, nagyon hasznosak ezek az események, mert itt találkozhatnak olyan erősségű, képességű gárdákkal, amelyek hasonló elvek mentén képzik a gyerekeket, mint a VFC USE-ban és az ellenük megvívott mérkőzések valóban jól szolgálják a gyerekek felkészítését, felkészülését, fejlődését.

- Meglepő, mert eredményességben nem mutatkozott meg, de játékban sokkal többet mutattunk, mint az előző tornán. A Paks ellen nyertünk, a Főnix ellen szoros vereséget szenvedtünk, míg a Fehérvártól viszonylag simán kikaptunk. Amiben még fejlődnünk kell, hogy a labdától távolabb helyezkedő játékosok a saját emberük mozgását jobban kövessék, ügyesebben helyezkedjenek – összegzett Jurik Patrik.

A tréner elmondta még, nagyon tehetséges gyerekekkel dolgozhat együtt, akiktől elvárható a további előrelépés és a most is mutatott hozzáállással ez meg is fog valósulni.

- A srácok végig koncentráltak, a kért és gyakorolt elemeket viszont láttam. Bízom benne, hogy a hétvégi, saját rendezésű tornán még tovább tudunk lépni – zárta.